Kell-e tisztítani a napelemeket?

A napelemek telepítésével a napelemekről való gondoskodás nem ér véget!
Ahogy házunk, kertünk, autónk állapotának megóvása érdekében karbantartó munkálatokat végzünk, ugyanúgy a háztetőn a természeti elemeknek (hó, fagy, szél, eső, por) kitett napelemeinknek is szüksége van gondoskodásra. A napelem panelek strapabíró berendezések ugyan, mégis kellő figyelemmel kell gondoznunk őket, ha tisztításukról van szó, hiszen ha nem megfelelően végezzük, jelentős kárt is tehetünk bennük. Lássuk, mit kell tudni a napelemek tisztításáról!

KELL TISZTÍTANI A NAPELEMKET? HA IGEN? MIKOR?

Alapvetően egy időjárásnak kitett rendszerről beszélünk, ezért előfordulhat, hogy a napelemek felületén kis mértékű szennyeződés (por) rakódik le. Egy lakossági rendszernél elenyésző koszolódás esetén nem kell foglalkozni a napelemek tiszításával, hiszen a szennyeződés nagy részét az eső rendszerint lemossa. Tisztításra abban az esetben van szükség, ha a hatásfok csökkenése miatti veszteség nagyobb, mint a tisztítás költsége. Ipari méretű rendszereknél például már a kis mértékű szennyeződés is említésre méltó hatékonyságvesztést okozhat.
Amennyiben a napelemek olyan helyen vannak telepítve, ahol makacsabb szenyeződés érheti őket (falevelek, erősebb környezeti szenyezéssel járó tevékenység közelében), úgy érdemes a rendszeres tisztításra figyelmet fordítani!

HOGYAN NE TISZTÍTSUK A NAPELEMEKET?

A nem megfelelő eszközökkel és módon végzett tiszítással jelentős anyagi kárt okozhatunk magunknak, így legyünk körültekintőek, ha magunk állunk neki a műveletnek!

  • Felhevült napelemeket soha ne tisztítsunk!
    A tűző napsütésben a napelemek felforrósodnak, és ha a forró felületet hidegebb víz éri, akkor felületük megrepedhet!
  • Soha ne használjunk maró hatású tisztítószereket, és magasnyomású vagy gőztisztító berendezéseket!
    A nem megfelelő tisztítószerek és eszközök károsíthatják a napelemek felületét és balesetveszélyesek!
  • Soha ne tiszítsuk szárazon a napelemeket!
    Az érzékeny felületen a port szárazon eltörölve összekarcoljuk a napelem felületét, amelynek így csökken a hatásfoka.
  • Ne használjunk kemény vizet!
    A kemény vízben lévő ásványi anyagok lerakódnak a napelem felületén, amely ugyanúgy, mint más szennyeződés, szintén rontja a napelem hatásfokát.
  • Soha ne lépjünk rá a napelemekre!

HOGYAN TISZTÍTSUK A NAPELEMEKET?

Ha azt választjuk, hogy magunk tisztítjuk a rendszert, akkor így tegyük:

  • A reggeli órákban végezzük a napelemek tiszítását!
  • Használjunk a tisztításhoz desztillált vizet, ami ásványi anyagoktól mentes!
  • Puha ronggyal töröljük át a napelemek felületét!
  • Tájékozódjunk a gyártó által javasolt tisztítószerekről és kizárólag azokat használjuk!

A legbiztonságosabb választás azonban, ha napelemek tisztítását szakemberre bízzuk. Amennyiben napelemeit szennyeződés borítja, és tisztításra van szükség, forduljon hozzánk bizalommal!

Ha kíváncsi, mekkora és milyen napelemes rendszerre van szüksége, töltse ki előzetes kalkulátorunkat, és kérje ingyenes felmérésünket!
Készítsen egy pontos napelemes rendszer kalkulációt az oldal alján található napelem kalkulátorunkkal!

Olvass tovább

Mi az a monokristályos napelem?

A monokristályos napelem a napelem típusok közül a legnépszerűbb. Lényege, hogy a szilíciumot henger alakúra alakítják, ami egy (mono) tömbben dermed meg, majd ezt nyolcszög alakú vékony szeletekre vágják. A napelem több cellából, de egyetlen szilícium tömbből áll.
A napenergia felhasználása a monokristályos napelem esetében a leghatékonyabb, mivel a legújabb típusok már 20%-os hatásfokon képesek működni, ami lényegesen jobb egy polikristályos napelem hatásfokához viszonyítva. A monokristályos napelemek akkor teljesítenek a legjobban, ha tiszta az égbolt, és a napelemeket közvetlen és zavartalan napsütés éri.
Magyarország a napsütéses órák száma alapján Európa középmezőnyébe tartozik, így a monokristályos napelemek alkalmazása hazánkban optimális megoldást jelenthet.

FÉLCELLÁS MONOKRISTÁLYOS NAPELEM

A monokristályos napelem nagy ellensége az árnyék! Mivel a napelemnek azon cellái tudnak csak áramot termelni, amelyeket közvetlenül éri a napfény. De ma már arra is van megoldás, hogy az árnyék miatti termeléskiesést csökkentsük!
A hatékonyság fokozása érdekében  félcellás monokristályos napelemeket alkalmazhatunk. A félcellás napelemek keresztben két részre vannak osztva, vagyis kétszer annyi cellát tartalmaznak, így, ha egy része árnyékba kerül, még mindig marad aktív felülete.

A MONOKRISTÁLYOS NAPELEM ELŐNYE ÉS HÁTRÁNYA

Monokristályos napelem kis helyigényű, mivel hatásfoka nagyobb, ezért lehet kis felülettel rendelkező helyekre telepíteni. A közvetlen napsugárzást jobban képes hasznosítani, tehát a zavartalan napsütés kedvezőbb számára. Ebből kifolyólag a tájolásra és a dőlésszögre sokkal érzékenyebb, felhős időben a szórt fényt kevésbé jól hasznosítja.

Napelem rendszer telepítésekor kiemelten fontos a helyszíni felmérés, hiszen minden ház, minden helyszín egyedi, így a legfontosabb szempontok figyelembe vételével lehet dönteni arról, hogy melyik lesz a leghatékonyabb megoldás az adott helyszínen. A napenergia ugyanis egy nagyon hatékony, megújuló energiaforrás, de csak abban az esetben, ha a legmegfelelőbb eszközt választjuk a hasznosítására!

Ha kíváncsi, mekkora és milyen napelemes rendszerre van szüksége, töltse ki előzetes kalkulátorunkat, és kérje ingyenes felmérésünket!
Készítsen egy pontos napelemes rendszer kalkulációt az oldal alján található napelem kalkulátorunkkal!

Olvass tovább

Napelem fogalmak érthetően

Rengeteg, laikusok számára ismeretlen fogalommal találkozhatunk, amikor napelem rendszer telepítését tervezzük és próbálunk tájékozódni. Most a legfontosabb napelemes fogalmakat gyűjtöttük össze nektek, melyek ismeretével teljesebb képet kaphattok a választás meghozatalához, mikor a saját napelemes rendszeretekről gondolkoztok.

SZIGETÜZEMŰ NAPELEMeS RENDSZER

A szigetüzemű rendszer képes teljesen önfenntartó rendszerben működni. Előnye, hogy független, hiszen nem kapcsolódik semmilyen elektromos hálózathoz, hátránya viszont, hogy így leadni sem tudja a megtermelt, de fel nem használt elektromos energiát, akkumulátorokban tárolja azt. Ezzel a megoldással olyan helyek áramellátása is megoldható, ahol nem lehet bevezetni az elektromos áramot (pl.: tanya, zártkert, nyaraló, présház).

HÁLÓZATRA VISSZATÁPLÁLÓ NAPELEMES RENDSZER

Egyszerű és gazdaságos energiatermelési mód, mely során a megtermelt napenergia a hálózatba kerül visszatáplálásra. A hálózatra visszatápláló napelemes rendszerek a fel nem használt elektromosságot egy ad-vesz mérőóra segítségével juttatják a közüzemű elektromos hálózatba.
Ennél a rendszernél nem fordulhat elő, hogy kifogyunk az energiából, mert ha a felhasznált energia nagyobb, mint a megtermelt mennyiség, akkor a hálózatról vételezhetünk elektromosságot.
A villamoshálózat korlátlan felvevőképességének köszönhetően a napelemmel megtermelt, de fel nem használt energia sem veszik el, hiszen a nyáron megtermelt többlet energiát télen tudjuk hasznosítani.

INVERTER

Az inverter biztosítja a napelem panelek és az ingatlan elektromos hálózata közötti kapcsolatot. Elsődleges feladata a modulok által szolgáltatott egyenáram (DC) átalakítása váltakozó árammá (AC). Hálózatra csatlakozó napelemes rendszer esetében az inverter szinkronizációs és védelmi funkciót is betölt, biztosítja az illeszkedést a hálózati követelményekhez.

MONOKRISTÁLYOS NAPELEM

A monokristályos napelem lényege, hogy a szilíciumot henger alakúra alakítják egy tömbbe, amit nyolcszög alakú vékony szeletekre vágnak. A napelem több cellából, de egy szilícium tömbből áll. A polikristályos napelemeket magasabb hatékonyságuk miatt ma már egyre inkább a monokristályos napelemek váltják fel.

HIBRID NAPELEM

A hagyományos napelem hátoldalán folyadékot áramoltat, ami lehűti a napelemet, így meleg vizet és elektromos áramot is képes előállítani egyszerre. Lényeges előnye, hogy mivel a folyadék hűti a napelemet, nagyon forró területeken jobb teljesítményre képes.

NÉVELEGES TELJESÍTMÉNY

A gyártók által az adott napelemre vonatkozóan meghatározott adat a teljesítményről, mértékegysége Watt. Ezt a gyártók a legideálisabb körülmények között határozzák meg, emiatt a valós, használat közbeni teljesítmény ettől eltérhet.

FAJLAGOS TELJESÍTMÉNY

A valós energiatermelés és a névleges teljesítmény hányadosa.

kWh (kilowattóra)

Az egy órán át 1.000 watt termelt vagy fogyasztott energiának felel meg. Számítása: kW (kilowatt) x h(óra)

kWp (kilo watt peak)

A maximális leadott teljesítménye egy napelemnek, optimális körülmények között. Ezredrésze a Watt peak.

HATÁSFOK

A hatásfok azt határozza meg, hogy 1 négyzetméternyi napelem felület mennyi energiát képes előállítani a beérkező napenergiából.

HŐMÉRSÉKLETI EGYÜTTHATÓ

A napelemek az ideális hőmérsékleten teljesítenek a legjobban. Ha ettől eltér a hőmérséklet, akkor azzal együtt a teljesítmény is eltér. A hőmérsékleti együttható azt mutatja meg, hogy az ideális (25 C˚) hőmérséklethez képest mennyivel növekszik a felszerelt, üzembe helyezett napelem felületi hőmérséklete.

 

Ha kíváncsi, mekkora napelemes rendszerre van szüksége, töltse ki előzetes kalkulátorunkat, és kérje ingyenes felmérésünket!
Készítsen egy pontos napelemes rendszer kalkulációt az oldal alján található napelem kalkulátorunkkal!

Olvass tovább

Mit tudok tenni, ha a tetőm nem alkalmas a napelemes rendszer telepítésére?

A helyszíni felmérés során előfordulhat, hogy megállapítjuk, sem a tető tájolása, sem a teherbíró képessége nem felel meg a napelemes rendszer telepítési követelményeinek. Vagy régi a tetőszerkezet, és annak felújítási költségeivel együtt akkorára rúgna a napelem rendszer telepítési költsége, hogy érdemes inkább megfontolni más telepítési módot.  Ebben a helyzetben is van azonban megoldás! Ha a háztető nem is, de például egy melléképület vagy egy garázs már lehet, hogy megfelelő a napelemek megtartására, vagy ha a teleknagyság megengedi, akkor a napelemes rendszer akár a földre is telepíthető!

KINEK ÉRI MEG FÖLDRE TELEPÍTENI A NAPELEMES RENDSZERT?

A földre telepítés azoknak jelenthet megoldást, akik elég nagy telekkel rendelkeznek ahhoz, hogy a napelemes rendszert letelepítsük, és emellett még elegendő hely marad az udvari szabadidős tevékenységekhez is.

AMIT A FÖLDRE TELEPÍTÉSKOR FIGYELEMBE KELL VENNI:

  • déli tájolás,
  • optimális dőlésszög 35-45 fok,
  • külső árnyékoló tényezők kerülése (szomszéd ház, bokrok, fák lombkoronája),
  • megfelelő nagyságú szabad terület a rendszer körül, hogy a napelemekről esetlegesen lecsúszó hónak is legyen helye,
  • erős tartószerkezet kialakítása az időjárásnak való fokozott kitettség miatt (szél, hó).

Érdemes tehát alaposan megfontolni, és minden lehetőséget számba venni, hogy hova telepítjük a napelemes rendszert, hiszen a döntés több évtizedre évre szól. A Solar Family Kft. ingyenes helyszíni műszaki felmérést vállal, hívjon minket és felmérjük a lehetőségeit!

Ha kíváncsi, mekkora napelemes rendszerre van szüksége, töltse ki előzetes kalkulátorunkat, és kérje ingyenes felmérésünket!
Készítsen egy pontos napelemes rendszer kalkulációt az oldal alján található napelem kalkulátorunkkal!

Olvass tovább

Milyen műszaki feltételek szükségesek a napelemes rendszerek kiépítéséhez?

A háztartások többnyire próbálják csökkenteni, optimalizálni a rezsiköltségeket, amit általában a ház korszerűsítésével lehet megoldani. A fűtésszámla költségeit jelentősen lehet csökkenteni, vagy akár le is lehet nullázni a ház külső szigetelésével, korszerű nyílászárók cseréjével, vagy az egész fűtésrendszer elektrifikálásával. A vízdíj csökkentésére bevált gyakorlat saját fúrt kút létesítése, ami az egész háztartást ellátja használati vízzel. Ennek azonban nagyon hosszas engedélyezési procedúrája van a föld és vízügyi hatóságoknál és magas a beruházási költsége.

A villanyszámla csökkentésére, vagy akár megszűnésére a legkézenfekvőbb megoldás egy napelemes rendszer létesítése. Ha a fűtéskorszerűsítést belekalkuláljuk egy telepítendő szolár rendszerbe, akkor a villanyszámlától és a fűtés költségeitől is mentesülhet háztartásunk. Nem beszélve a jelentős CO kibocsátásról, a szennyező anyagokról, amik nem kerülnek a légkörbe, ezáltal nem károsítják környezetünket!

Azonban, hogy egy napelemes rendszert egyáltalán engedélyeztetni tudjunk, számos feltételnek kell megfelelni, mind az ingatlannak, mind pedig a kiépített villamos hálózatnak.

 

A NAPELEMES RENDSZER FŐ ALKOTÓELEMEI

  • Napelem panel
  • Inverter

Panel

Cégünk a legkorszerűbb technológiájú félcellás Sharp panelokat részesíti előnyben, így műszaki felméréskor e berendezésnek a műszaki paramétereit vesszük figyelembe. Ezek viszonylag nagyméretűnek számítanak (2108x1048x35mm), viszont cserébe 445 W névleges teljesítményt kapunk. A nagy teljesítménynek hála kevesebb panelt kell telepíteni a kívánt termeléshez. Ezáltal kisebb felületre van szükség a tetőn. Az U profilú tető kampókat a szarufákra rögzítjük, ezért a tervezésnél figyelembe kell venni azok egymás közötti távolságát és elhelyezkedését.

Természetesen rossz állapotú tetőre nem ajánlatos telepíteni, mert nem bírná el a panel tömegét, a rossz statikai állapot vagy a korhadt szarufa miatt. Palatetőre nem telepítünk, mert a pala magas azbeszt tartalma miatt rákkeltő hatású anyag!

Ha a tetőn van elegendő hely, meg kell mérni a kábelezés távolságát a bekötési pontig. Erre azért van szükség, mert egy bizonyos távolság felett tűzvédelmi kapcsolót kell beépíteni, ami növelheti beruházásunk költségét.

Inverter

Az inverter a napelemes rendszer lelke, rossz típus választása esetén nagyon sok bosszúságot tud okozni a vevőnek. Cégünk a Huawei és a Fronius típusokat preferálja. A Huawei az egyik legnagyobb Inverter gyártó cég a világon, termékeit a megbízhatóság és a remek ár-érték arány jellemzi. A Fronius osztrák gyártmányú inverter, amelynek processzora, valamint szoftverezése is Huawei gyártású. Ami még egy különösen fontos, mellettük szóló érv, hogy mindkét gyártónak kiterjedt szerviz hálózata van Magyarországon!

Egy rendszer tervezésénél ki kell választanunk az inverter teljesítményét (KW), ami megmutatja, hogy mekkora villamos hálózatra van szükségünk. 5 KW-os rendszer fölött kötelező a három fázis kiépítése, aminek fázisonként 10A-t kell tartalmaznia. 1×32 vagy 3X10 Amper mindenkinek alanyi jogon ingyenes, ellenben ha egy fázis van az ingatlanon és három fázisra szeretnénk felbővíteni, akkor a szolgáltató kérheti a mérőóra szabványosítását (szolgáltató függő és nem minden esetben). Meglévő háromfázisú mérőóra esetén a bővítés (3×10 Amperen felül) Amperenként bruttó 4 800 Ft + kiszállási költség (2021-es adat). Ezt a munkát regisztrált kivitelezőnek kell elvégezni. Ha megfelel a villamos hálózat az előírásoknak, akkor egy árnyékos, jól szellőző helyet kell találni az inverternek, ami nem esik túl messzire a bekötési ponttól és könnyen elérhető.

 

HA MINDEN FELTÉTEL TELJESÜL, JÖHET AZ ENGEDÉLYEZÉS

Ha ingatlana a fentebb említett műszaki feltételeknek megfelel, az engedélyeztetési folyamat elindítható. Ez általában 3-6 hónapot vesz igénybe. Szolgáltatásunk magába foglalja a műszaki dokumentáció, érintésvédelmi jegyzőkönyv, valamint a csatlakozási dokumentáció elkészítését.
A Solar Family Kft. ingyenes helyszíni műszaki felmérést vállal! Ha a napelemes rendszer kiépítésének feltételei adottak, igény esetén cégünk a teljes körű ügyintézést elvégzi Önnek!

Ha kíváncsi, mekkora napelemes rendszerre van szüksége, töltse ki előzetes kalkulátorunkat, és kérje ingyenes felmérésünket!
Készítsen egy pontos napelemes rendszer kalkulációt az oldal alján található napelem kalkulátorunkkal!

Olvass tovább

Mennyi ideig tart a napelem rendszer felszerelése? Milyen engedélyekre van szükségem?

Ahhoz, hogy megkapjuk a villamos szolgáltatótól a csatlakozási engedélyt a hálózathoz, először is rendelkezni kell a megfelelő teljesítményű villamos hálózattal. (pl. 3 fázis 10 A). Földelés megléte az ingatlanon. Megfelelő helyen lévő, jó állapotú villamos szekrény. Ha ezek rendelkezésünkre állnak, akkor lehet indítani az engedélyeztetés folyamatát a szolgáltató felé.

A folyamat az alábbi egységekből tevődik össze:

  • igénybejelentés
  • elsődleges tájékoztatás
  • csatlakozási tervdokumentáció
  • jóváhagyás
  • kivitelezés (érintésvédelmi jegyzőkönyv)
  • készre jelentés
  • ad-vesz mérőóra felszerelése
  • szerződéskötés (szolgáltatóval)

Az engedélyeztetés több hónapot is igénybe vehet, ezért egy apróbb hiba is meghosszabbítja az időtartamát. Így érdemesebb egy megbízható cégre bízni a papírmunkát, aki a napelemes rendszer felszerelésével együtt el tudja vállalni a komplett engedélyeztetési-hitelesítési folyamatot.

MENNYI IDEIG TART A NAPELEM RENDSZERT FELSZERELNI?

A napelemek felszerelési egy átlagos családi házra általában egy napot vesz igénybe. Ezt befolyásolja, hogy mekkora a rendszer mérete. Ha például nehezen megközelíthető a tető, tagolt a tetőszerkezet, akkor akár több napot is igénybe vehet a kivitelezés. Viszont ha pontos és mindenre kiterjedt az előzetes műszaki felmérés, akkor nem érheti váratlan helyzet a telepítő csapatot.

A Solar Family Kft. csapata teljes körű kivitelezést vállal, ami magába foglalja az ingyenes műszaki felmérést, tájékoztatást, engedélyeztetést és a kivitelezést is.

Ha kíváncsi, mekkora napelemes rendszerre van szüksége, töltse ki előzetes kalkulátorunkat, és kérje ingyenes felmérésünket!

Készítsen egy pontos napelemes rendszer kalkulációt az oldal alján található napelem kalkulátorunkkal!

Olvass tovább

Az én háztetőm alkalmas a napelemek felszerelésére?

A telek adottságaitól, az épület fekvésétől, tájolásától függően, ahogy nincs két egyforma ház, úgy nincs két egyforma megoldás sem. A napelemes rendszer megtervezése, kiépítése előtt elengedhetetlen az előzetes helyszíni felmérés, hiszen első lépésben arról is meg kell győződni, hogy az Ön háza egyáltalán alkalmas-e a napelemes rendszer telepítésére.
Rengeteg tényezőtől függ, hogy a napelemek kellő hatékonysággal tudnak-e működni, és bizony van olyan eset is, amikor a körülmények nem megfelelőek, a megtérülés esélye alacsony, és akkor nem érdemes beruházni. Az előzetes felmérés tehát kulcsfontosságú, hiszen ez az Ön biztonságát szolgálja!

A felmérést tapasztalt szakemberek végzik, akik a legfontosabb szempontokat figyelembe véve megvizsgálják az ingatlan alkalmasságát. Ez a lépés nálunk teljesen ingyenes, mert egy megbízható cég konkrét, pontos árajánlatot nem ad és nem is tud adni helyszíni felmérés nélkül. Amíg nem látjuk, hogy az adott tetőn a napelemek a legjobb hatásfokon tudnak energiát termelni, addig nem is tudunk az Ön igényeire szabott megoldást javasolni. Önnek egyetlen napot elég egyeztetnie velünk, és kollégáink mindössze egy-két óra alatt megvizsgálják az ingatlana alkalmasságát.

 

MIRE FIGYELÜNK A FELMÉRÉS SORÁN?

Napelem tájolása
Az első feladatunk az égtáji viszonyok ellenőrzése, hiszen ez mutatja meg, mennyi napfény éri a felszerelt napelemeket. Magyarországon a legideálisabb a délkelet és délnyugat közötti tájolás, hiszen így érheti a legtöbb napfény a napelemeket az évszakok változásainak megfelelően.

Árnyékoló tényezők
A tájolás mellett fel kell mérni, hogy valóban elég napfény éri-e majd a háztetőn a napelemeket, és nincs-e olyan növényzet, épület, amely beárnyékolja majd őket. Fontos, hogy mivel évtizedekig üzemelő rendszert tervezünk, nem elég csak a jelenlegi környezeti viszonyokat figyelembe venni, hanem gondolni kell a növényzet növekedésére és sűrűsödésére, a szomszédos épületek esetleges változásaira is.

Tetőszerkezet
A környezeti tényezők felmérése után a tetőszerkezet adottságait mérjük fel. Biztosnak kell lennünk benne, hogy a tervezett napelem rendszert el fogja bírni a tető, az áramellátáshoz elegendő mennyiségű napelem el fog férni rajta, illetve lesz lehetőségünk a tartószerkezeteket ráerősíteni a felületre.
Előfordul, hogy a tető nem alkalmas a napelem rendszer telepítésére, de ilyenkor sem kell eltekinteni a napelemektől, mert vannak alternatív lehetőségek!

Működésünk során a legmagasabb minőségű, alapos munkára, és maradéktalanul elégedett ügyfelekre törekszünk, így ha azt látjuk, hogy a telepítés minden költségével együtt nem térülne meg a napelemek működése, akkor a telepítést nem javasoljuk. Hiszen egy rossz minőségű rendszer kiépítése elégedetlen ügyfeleket, ezáltal jelentős kárt okozna nekünk is, mi pedig hosszú távon gondolkodunk, és a minőségi munkában hiszünk!

Napelem rendszer telepítésén gondolkodik? Helyszíni felméréssel segítünk az Önnek legmegfelelőbb rendszer kiválasztásában!
Töltse ki előzetes kalkulátorunkat, és kérje ingyenes felmérésünket!

Készítsen egy pontos napelemes rendszer kalkulációt az oldal alján található napelem kalkulátorunkkal!

Olvass tovább

Mennyibe kerül nekem a napelemes rendszer, és mennyi idő alatt térül meg?

Sokakban merül fel a kérdés, hogy ha egy napelemes rendszer kiépítését választják megújuló energiaforrásként otthonukba, akkor milyen időtávon belül térül meg a befektetésük. Egy napelemes rendszer kiépítése relatív nagyobb összeg egy ingatlan korszerűsítésénél, viszont a következőkben felvázoljuk, hogy miért éri meg egy ekkora volumenű beruházás.

Általában, ha felteszik a kérdést, hogy mennyi a megtérülési idő egy napelemes rendszernek, akkor normál esetben 10 évet szoktunk mondani. Viszont ezt sok tényező befolyásolja. Elsősorban a napelemek tájolása, a tető dőlésszöge, az évenkénti napos órák száma (lokáció), a napelemes rendszer anyagminősége és az elérhető napelem pályázatok. Kedvezőtlen tájolás esetén, ha meghibásodnak a rendszer elemei, akkor kitolódhat a megtérülési idő akár 20 évre is. Viszont egy prémium minőségű elemekből, megfelelő szakértelemmel tervezett, épített rendszernek, 50%-os támogatás felhasználásával, akár 3-4 év alatt is megtérülhet az ára.

A beruházás költségét nagyban befolyásolja a nyersanyagok ára, illetve a panelek, az inverter és a telepítéshez szükséges egyéb anyagok ára is. A mostani világpolitikai események miatt kiszámíthatatlanná vált az energia világpiaci ára. A várható villamos energia árának drasztikus emelkedése azt vonja maga után, hogy csökken a befektetés megtérülési ideje. Sajnos az áremelkedés mértékét nem lehet meghatározni, viszont minél hamarabb valósul meg a beruházás, annál hamarabb függetlenedik a világpolitikai események negatív hatásainak következményeitől.

Jelenleg egy magyar háztartásnak a villamos energia fogyasztását átlagosan 2-3 millió forintos napelemes rendszer tudja kiváltani a jelenleg még hatályban lévő, rendkívül kedvező szaldó elszámolás mellett.

Napelem telepítésén gondolkodik? Mi meghatározzuk, hogy Önnek mekkora napelemes rendszerre van szüksége az éves áramfogyasztásának függvényében. Használja kalkulátorunkat!

A kalkuláció után három csomagot ajánlunk fel Önnek, amelyek előnyeit és hátrányait személyes, vagy telefonbeszélgetés alkalmával felvázoljuk. A célunk az, hogy a feltelepített napelemes rendszert teljesen az Ön és családja energiaigényére szabjuk, annak alapján, hogy a jelenlegi fogyasztása a jövőben állandónak tekinthető, vagy akár bővíthető legyen.

Készítsen egy pontos napelemes rendszer kalkulációt az oldal alján található napelem kalkulátorunkkal!

Olvass tovább

A napelemes rendszerek előnyei

A napelemes rendszerek napjainkban rengeteg épületen, közintézményen megtalálhatóak, mint pl. óvodákban, iskolákban, kereskedelmi ingatlanokon. Ennek az egyik legfontosabb oka, hogy próbálják az intézmények, családok csökkenteni a rezsi költségüket, így növelni tudják a megtakarításaikat. A villanyszámla lenullázásnak egyik legegyszerűbb módja, pedig egy napelemes rendszer telepítése.

Azonban számos egyéb szimpatikus előnye is van egy ilyen rendszernek:

  • Energia függetlenség – hiszen a napenergia korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre
  • Állami támogatások 2022-re,- rendkívül kedvező lakossági és céges napelemes pályázatok, Otthon felújítási támogatás (50%), 100%-os pályázat, CSOK, NHP Zöld Otthon Program)
  • Környezetvédelem-károsanyag kibocsátás csökkentése
  • 0 Ft-os villanyszámla – térítésmentes villamosenergia-felhasználás
  • Függetlenedés a szolgáltatótól – teljesen mentesül a villamos energia világpiaci árának kilengéseitől
  • Szaldó elszámolás – kedvező lakossági elszámolás, a hálózatba nyáron visszatáplált és a télen onnan kivett KWh-t mérjük, és az elszámolást ennek a kettőnek a különbsége képezi (optimális méretetésnél 0 FT)
  • Környezeti tényezőkkel szembeni ellenállás – rendkívül jól bírják az időjárás viszontagságait (relatív egyszerű felépítés, ütésálló üveg)
  • Társadalmi felelősségvállalás
  • Passzív jövedelem (biztos befektetés)
  • Könnyen és gyorsan telepíthetőek (a kivitelezés általában egy napot szokott igénybe venni)
  • Rugalmasan kialakítható – szerelhető az ingatlanra és a földre is (szabadföldi telepítés)
  • Tetőtér hűtése (a napelem panelok árnyékhatása végett 2-4 C fokkal hűvösebb tetőtéri hőmérséklet)
  • Napelemes cserép (egy esztétikus megjelenésű normál cserepet helyettesítő napelem cellákkal ellátott tető héjazat)

Olvass tovább

Miért lehet szükségem napelemes rendszerre?

 

Bolygónk a túlnépesedés és mértéktelen környezetszennyezés miatt ökológia katasztrófa felé tart. Így egy felelősségteljes ember próbál minél kisebb ökológia lábnyomot hagyni maga után, gondolva a jövőbeli nemzedékek környezetére, életminőségére. Ebben az energiatudatos életvitel kiemelt szerepet játszik, és még pénzt is takaríthat meg vele!

Hogyan tudom csökkenteni az ökológia lábnyomom?

  • vásároljon környezettudatosabban (újrahasznosított termékek, műanyagmentes vásárlás)
  • gyűjtse szelektíven a hulladékot
  • fogyasszon friss, helyi gyümölcsöket, zöldségeket
  • folytasson fenntarthatóbb, energiatudatosabb életvitelt

Hogyan tudok az energiával spórolni?

Egy háztartás villamosenergia-fogyasztását lehet csökkenteni például energiatakarékos berendezések vásárlásával, vagy lehet optimalizálni a fogyasztók működési idejét. Viszont ha van egy megfelelően telepített, pontosan kalkulált NAPELEMES RENDSZERE, akkor az egész éves villamosenergia-fogyasztását megtermelheti magának napenergiával.

Miért érdemes napelemes rendszert vásárolnom?

  • Környezetvédelmi szempontból: a fenntartható és élhető jövő érdekében
  • Megújuló energiaforrást használhat: a napenergia soha nem fogy el
  • Függetlenné válhat az energiaszolgáltatótól: nem lesz kiszolgáltatva a világpiaci árváltozásoknak
  • Biztos, kiszámítható befektetés: 10-20 % fix hozam, tető tájolásától, dőlésszögétől, lokációtól függően
  • A fűtés elektrifikálása miatt: hőszivattyús vagy más egyéb korszerű elektromos fűtés villamosenergia-igényének ellátása érdekében
  • Pályázhat rá: a jelenleg futó állami és európai uniós pályázatokkal nagyban lehet csökkenteni a napelemes rendszerek árait (Lakossági napelem pályázatok 2022.)
  • A szaldó elszámolási rendszer kedvezősége miatt: a megtermelt és a felhasznált energia különbségét veszik az elszámolás alapjául
  1. Készítsen egy pontos napelemes rendszer kalkulációt az oldal alján található napelem kalkulátorunkkal!

Olvass tovább